Rólunk és a kezdetek

Ferenczi Ibolya vagyok a Friendly Spotted Dalmata Kennel tulajdonosa. Már kisgyermek koromtól fogva szerettem volna kutyát, de ez a vágyam csak 25 éves koromban teljesült.


Az első kutyám egy mentett Labrador volt, aki révén megismerhettem férjem, Nagy Zoltánt, akivel közösen alapítottuk a kennelt.   

Charlotte
Charlotte
Rubin
Rubin

Mára már számos eredménnyel büszkélkedhetünk vele, közöttük hazai és külföldi champion címekkel, csoport és best in show győzelmekkel is. 

2024-ben családunk ismét gyarapodott, ugyanis megérkezett hozzánk Daisy is, a mindig mosolygós fekete pöttyös csöppség.

A dalmatákhoz fűződő szerelmünk akkor kezdődött, amikor 2022-ben születésnapomra férjemtől egy dalmata kiskutyát kaptam. Ő volt Charlotte, egy hobbi kutya, aki által még jobban beleszerettünk ebbe a fajtába, és ahogy ez ilyenkor lenni szokott, már nem volt megállás.

Elkezdtünk kutyás eseményekre, kiállításokra járni. Időközben megismerkedtünk Kopa Zsuzsannával és Takács Tiborral a Spotty Diamant Kennel tulajdonosaival. Ők a kezdetektől fogva segítenek, tanítanak minket, amit ez úton is köszönünk.

Ebből a tenyészetből vásároltuk meg a kennel alapító kutyánkat, Rubint, akivel alig vártuk, hogy részt vegyünk a kiállításokon, és megmutathassuk őt a nagyvilágnak.

A kennel alapítás

Ahogy kiállításról-kiállításra jártunk egyre inkább megfogalmazódott bennünk a kennel alapítás gondolata, hogy ezt a gyönyörű, kecses mozgású, nagyon okos, és bohókás, szeretnivaló fajtát megőrizhessük az utókornak.

Kennellé válásunk egyik mérföldköve 2024.06.29-e volt, amikor Rubin Pápán sikeres tenyész szemlét tett, és így valóra válhatott az álmunk, a Friendly Spotted Dalmata Kennel, mellyel célunk az igazi horvát dalmata vonal megőrzése, és egészséges, minőségi kiskutyák megszületésének elősegítése. 

Az itt található képek és szellemi tartalom a Friendly Spotted Dalmata Kennel tulajdona. Minden jog fenntartva!
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el